2012. december 30., vasárnap

Az életet érteni egy élet is kevés!

Volt egy álmom, egy szörnyű látomás.
Most is érzem, századszor élem át.
Nem értem miért, tényleg nem értem, miért nem lépem át?
Hidd el, láttam a háborút.
Csillagok égtek el és mindenre sötétség borult.
Eltiport imák, megtört-megölt ölelés maradt csak nyomán.

Láttam nevetést szörnyű helyeken,
égi jelenést szétlőtt tereken,
mennyi zokogást, féltve ölelést,
ott voltunk Te meg Én.
Láttam magamat, szívem csatatér.
Égi seregek harcát lelkemért,
hangos zokogást, sírva ölelést,
ott voltunk Te meg Én.

Egy álom... Láttam a lángokat,
A sorstalan életet, az elrabolt gyermeki álmokat.
Suttogó remény halk lépteit elnyeli a némaság.
Nincs szó leírni e szenvedést,
Az életet érteni egy élet is kevés!
Nézz körül és lásd! Lehet, hogy régebben a rémálomból élsz!

Láttam nevetést szörnyű helyeken,
égi jelenést szétlőtt tereken,
mennyi zokogást, féltve ölelést,
ott voltunk Te meg Én.
Láttam magamat, szívem csatatér.
Égi seregek harcát lelkemért,
hangos zokogást, sírva ölelést,
ott voltunk Te meg Én.

Lásd, ahogy rád ragyog az ég, ahogy könnye hull!
Szállj fel az angyalokkal, s lelked ne vakítsd el!
Lásd, amit nem szeretnél: élj, ahogy bennem élsz
A múlt sebeit ne tépd fel, s könnyed ne takard el!

Láttam nevetést szörnyű helyeken,
égi jelenést szétlőtt tereken,
mennyi zokogást, féltve ölelést,
ott voltunk Te meg Én.
Láttam magamat, szívem csatatér.
Égi seregek harcát lelkemért,
hangos zokogást, sírva ölelést,
ott voltunk Te meg Én.

Láttam nevetést szörnyű helyeken,
égi jelenést szétlőtt tereken,
mennyi zokogást, féltve ölelést,
ott voltunk Te meg Én. 

~ Caramel: Jelenés ~


2012. december 6., csütörtök

Ne remélj... Dönts!

"A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja. Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást: 
- De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! - szól a bácsi.
- De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap! - válaszol a néni. 
A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk: 
- Ne tessék haragudni, önök mióta házasok? 
- Éppen 50 éve... - hangzik a válasz. 
- Remélem, mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel - mosolyog a fiú. 
A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja: Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el." 

~ Pál Feri atya ~