2014. május 31., szombat

Egyre közelebb...

"Minél közelebb jutott álmához, annál bonyolultabbnak látszott minden. Már nem volt érvényes, amit az öreg király úgy nevezett: a kezdők szerencséje. Tudta, hogy most következik számára a kitartás és a bátorság próbája a Személyes Történetéhez vezető úton. Ezért nem szabad sem sietni, sem türelmetlennek lennie. Ha meggondolatlanul cselekedne, nem venné észre a jeleket, amelyekkel az Isten kijelölte az útját. …. a jelek nyelvet alkotnak, amellyel az Isten megmutatja, mit kell tennie."

~ Paulo Coelho: Az alkimista ~

2014. május 30., péntek

Ajtók...

"Ha kinyitsz egy ajtót a jövő irányába, ne felejtsd el becsukni az ajtót a múlt irányába, különben a huzat elfújja a jelened."
 
 

2014. május 29., csütörtök

Az élet feladat vagy lehetőség?

"Többen is kérdezték mostanában, hogy az élet vajon feladat vagy lehetőség? Semmi mást nem tettem, mint belevetettem magam a szavak elemzésébe. A magyar a legősibb nyelv, magyarul bármit megérthet az ember. Lehetőség: LEHET Ő, vagyis lehet az ember Ő, tehát önmaga... Feladat: FEL-ADAT, vagyis amiben az ember feladja önmagát. Vagyis nem önmaga lesz. Szerintem kizárólag azt az embert lehet bölcsnek nevezni, aki szabad, hiszen ő megértette létezése értelmét. Akinek az élet nem feladat, hanem lehetőség. Ezek után ki minek tekinti az életét?"

~ H. Márk ~

2014. május 28., szerda

Ákos - Újrakezdhetnénk

Aki csak árad
Egyszer majd kiszárad
Tépi az élet, amíg
Végleg belefárad
És várja az éjszakát

Tükörbe nézünk
De önmagunkba soha
Mindig más a hibás
Mindig más ostoba
És féljük az éjszakát

Pedig senki se veheti el
Ami csak a miénk
Talán még újrakezdhetnénk
Itt, a szakadék peremén
Nem remél más
Csak te meg én


2014. május 27., kedd

Mire várunk?

"Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük. A fenébe is! Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését? Ez itt most - ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk, nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája. Ez itt az időnk, akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, ami nekünk adatott. ... és múlik, múlik... Mi a csudára várunk hát?" 


~ Talmud ~

2014. május 26., hétfő

Veszteség...

"Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni, mikor a személy, akivel törődünk, elhagy... de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla."

~ Müller Péter ~

2014. május 25., vasárnap

Egy újabb lecke...

"Az a dolog, amit a legnehezebb megtenned, ami a legnagyobb ellenállást váltja ki belőled, egy előtted álló újabb lecke."

~ Louise L. Hay ~

2014. május 24., szombat

Álmok...

"Az éjszakák, az álmaim éppen olyan fontosak, mint az ébrenlét ideje.
Mások, ha álmot látnak, nappal próbálják megfejteni, nálam ez pont fordítva van. A sejtések, a benyomások, amelyek nappal csak be-bevillannak, éjszaka kapják meg az igazi értelmüket.
Nyitott szemmel nem mindig látok tisztán, de az éjszaka kíméletlenül lerántja a leplet a titkokról. Ébren megtéveszthető vagyok, vagy viselhetek én is álarcot, de az álmaim nem ismerik a hazugságot.
Esténként, mielőtt elalszom, gyakran így fohászkodom: add, hogy megismerjem az igazságot! Az álom olyankor kézen fog, és elvezet az Útra, az egyetlen igazra. Amely belőlem fakad és bennem ér véget.
Az álom mindent tud rólam és a világról, amelyben élek.
A vágyaimról, a félelmeimről, de a megoldásokról is – csak be kell hunynom a szemem, máris látok mindent.
Szelíden mesél minden éjszaka egy igaz mesét, ami rólam szól."


 ~ Sándor Anikó: Az ajándék - Élet az El Camino után ~

2014. május 22., csütörtök

A letört fülű bögrék lélektana...

"Ma az egészen apró dolgok fontosságáról szeretnék írni.. 

Mindez akkor jutott az eszembe, amikor behúztam egy kis táska cipzárját és a kezemben maradt a cipzár húzókája. A táska bezárva, de enélkül a húzóka nélkül többet nem lehet kinyitni szépen és intelligensen. Szétvághatom a cipzárat, szétfeszíthetem az egymásba kapaszkodó fogaskerekeket de akkor a táskát többet nem tudom használni. Persze megjavítatthatom de utána az a táska többé már nem ugyanaz, mint előtte volt. Megváltoztattam. Mégpedig erővel. Mert hiányzott az apró kis húzóka, ami egy gondatlan rántás miatt leesett a cipzárról.

Az apó dolgok fontosságának és nélkülözhetetlenségének sajátja, hogy szervesen és makacsul hozzátapad a mindennapi szokásrendszerünkhöz és észrevétlen rutinná is válik.

Gondoljunk csak a reggeli készülődésünk cselekvés sorozataira. Mennyi apróság, amelyek nélkül rosszkedvűen indulhat egy átlagos reggel.

A kedvenc, megszokott kávésbögre füle a kezedben marad,mert bár mondtad ugyan, hogy senki ne tegye bele a mosogatógépbe, mert nem ajánlott, mivel egyedi, kézzel készített darab, valaki mégis betette. Fül nélkül indul a nap,és ettől kedvetlen leszel, mert a kis bögréd már a mindennapjaid részévé vált és most, hogy letört a füle megváltozott és vele változol Te is, és ez bizony fáj. Nem nagyon de kicsit azért fáj.

A kedvenc cipődben a cipőfűző indulás előtt szakad el és nincs otthon másik. Egy pillanatra megtorpansz, pedig van másik cipőd is de közben eszedbe jut, hogy miért is nincs otthon tartalék cipőfűző ilyen esetekre. Cipőt váltasz. A másiknak pedig a csatja esik szét a kezedben.

Egy cipzár, egy fül, egy fűző, egy csatt.....egy lélek, egy vágy egy illat és szellő, egy íz. Mindegy mi és mindegy mennyire aprócska de nélküle más vagy, még a levegőt is másképpen veszed.


A kis dolgok hiánya tud a legjobban fájni. Léleknek, testnek, elmének egyaránt. Egy vasalatlan ing, egy felvarratlan gomb, egy elfeledett ünnep, egy elmaradt csók indulás előtt. Mert a lélek elkezd ilyenkor fázni. Először csak azt érzi hűvös van, aztán dideregni kezd végül remeg a hidegtől és aztán történik valami igen furcsa reakció; megszokja, hogy fázik.

Szokássá válik a hiány. Fáj, hiányzik de a lélek igen rugalmas és alkalmazkodó és az elme képes meggyőzni arról, hogy ezzel a hiánnyal is vidáman együtt lehet élni.

És azután történik valami még furcsább: elkezded szeretni a letört fülű bögrédet. És ebből a bögréből már akkor is megiszod a reggeli kávédat, ha épp elfogyott otthon a cukor vagy a tej.

Eggyé válsz, együtt lélegzel onnantól kezdve a világ valamennyi letört fülű bögréjével, és amikor a lelkedben már elfogadtad ezt az apró hiányt, a nagy, komolyabb hiányérzeteknél is elkezdesz valami hasonló praktikát alkalmazni.

Elkezdesz vegetálni, ahelyett, hogy élnél, elfogadni, ahelyett, hogy változtatnál, belenyugodni, ahelyett, hogy keresnél. És megtorpansz, amikor indulnod kellene."

~ Montorffy Letti ~

2014. május 21., szerda

Most születsz újjá!

- Sose félj attól, hogy elhagyd a kényelmi zónád!- mondta a Mester
- De ha kilépek onnan, nem tudom, mire készüljek, nem tudom, mi lesz...- válaszoltam bizonytalanul.
A Mester elmosolyodott.
- Ott kezdődik az élet, amikor nem tudod, mi lesz. Mindig érkezik válasz, csak tedd fel a kérdéseket. Ne félj kérdezni!
Szinte külön dallama volt a hangjának, amikor beszélt. Két tenyere közé fogta az arcom, gyengéden felemelte a fejem és közelebb húzott magához.
Amikor a homlokunk összeért, halkan ezt mondta.
- Ne temesd magad, most születsz újjá!

~ Montorffy Letti ~

2014. május 20., kedd

Bátorság...

Nem az a szégyen, ha megpróbálod és nem sikerül. A szégyen az, ha előtted a lehetőség, Te pedig meg sem próbálod... Gyávaság lemondani valamiről, amire tiszta szívedből vágysz! Igazi bátorság ahhoz kell, hogy adj magadnak még egy esélyt. Aztán még egyet, majd még egyet... egészen addig, amíg valóra nem váltod álmaid...

~ Csillagfényke ~


2014. május 19., hétfő

Az Élet lüktetése...

"Minden Igaz Szeretet addig tart, amíg közösen adtok és kaptok általa.
Addig épít és táplál egy kapcsolat, amíg Önmagad lehetsz benne, amíg úgy indulsz el - nap mint nap -, hogy örömmel várod a Nap kihívásait.
Amikor már nincs mit egymásnak adni, és nincs több dolgotok egymással, az érzések is átalakulnak. ... A Belső Tűz kihuny és parázs lesz belőle.
Ne láncold magadat oda, ahol már nincs Tűz, és nem érzed az Élet lüktetését."

~ Gretazus ~

2014. május 18., vasárnap

Csillagkapu...

Amikor kapunk egy lehetőséget az élettől, az sosem véletlen és mindig időben érkezik. Sokszor gondoljuk azt, hogy ez nem így van; túl korán vagy túl későn jött valami vagy valaki és meggyőzzük magunkat, hogy már nincs mit tenni. Mert, ha valamit nem akarunk megtenni, egész kifogás rendszereket gyártunk. Kivétel nélkül mindenki ezt teszi, és ha ilyet tapasztalsz másoknál, ne légy dühös, mert Te sem vagy különb. Tudod, hogy egy egyszerű kis mondattal el lehetne intézni az egészet de mégsem azt mondod, hogy én ezt nem akarom, hanem elkezded felsorolni az okokat, hogy miért nem. Azt hiszed kötelességed meggyőzni a másik embert arról, hogy a döntésed, nemcsak helyes, hanem az egyedüli helyes döntés. Mivel más döntés a jelenedben nem lehetséges. Pedig tudod, hogy lehetséges, és azt is tudod, hogy miért nem teszed meg. Számodra túl sok áldozattal és lemondással járna, és ezt nem akarod vállalni.

Nincs hited önmagadban és még nincs benne a valóságodban a változás. Nem teszed meg, mert az emberek, köztük Te is, szeretnek a lehető legjobbnak, legtisztességesebbnek látszani. Legfőképpen a saját tükrödben akarsz jónak tűnni, ahogyan más is, mert a lelkiismeret furdalásnál kegyetlenebb érzés nincsen. Fizikailag is fáj. A sok kifogás valójában önmagadnak szól, nem is a másiknak. Talán a másikat már nem érdekli, esetleg rég megbocsájtotta a gyengeségedet vagy csak hagyja, hogy a saját utadon járva fedezd fel az igazságodat.

Aki itt számít, az egyedül Te vagy. Magadat kell meggyőznöd, hogy amit teszel vagy épp nem teszel, miért jó úgy, ahogy van. Mert ha belátnád, hogy az eléd sodort lehetőség nem ígéret az élettől, amit majd, valamikor a jövőben kell megvalósítanod, hanem az életedet rejti magában, tehát most kellene elindulnod a megvalósítás felé, akkor azt is be kellene ismerned, hogy önön magad sajnálatára sokkal több időt fordítottál, mint a cselekvésre. Ezért inkább érvrendszereket gyártasz és mártírt csinálsz magadból.

A változás útján bármikor el lehet indulni. Minden pillanatban érett vagy rá de ameddig ezt nem érzed magadban, nem fogsz elkezdeni kinyílni és befogadni. Ne haragudj arra, aki nem akar vagy még nem képes együtt változni veled. A Csillagkapun úgyis csak azzal tudsz belépni, akivel szinkronban vagy. Közös küzdéssel és céllal. Közös értékrenddel. Aki a nehézségekben is Veled tart, és hűsége, hite önmagában és kettőtökben nem teher, hanem szárny.

~ Montorffy Letti ~


2014. május 17., szombat

Köze van hozzád...

"Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerűen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt. Értük élünk, azokért a percekért, amikor valami megmozdul. Olyankor minden más. Nem csak elhiszed, hogy vannak csodák, hanem be is bizonyosodik, hogy léteznek. Amikor a Véletlen egyetlen pillanatban találkozik a Sorssal képes teljesen megváltoztatni és felülírni az életedet. És van, hogy a másikét is."

~ Oravecz Nóra ~

2014. május 16., péntek

Akkor vagy igazán szabad...

"Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság." 

~ Böjte Csaba ~

2014. május 12., hétfő

Áldozatszerep...


Meghatározhatjuk áldozatként önmagunkat, ám ha változni kívánunk (ami fennmaradásunk, boldogságunk hosszútávú feltétele), rá kell ébrednünk, hogy az áldozatszerep csak egy megkövesedett gondolat, amely a fejünkben született, egyfajta önvédelemként vagy kifogásként. A bűnbakkeresés felszíni stratégia, amellyel a másik emberből ideig-óráig részvét-energia talán kicsalható, ám az Univerzumot elaltatni vele nem lehet.

Bármi is történt velünk a múltban, azt energiáinkkal, gondolatainkkal vonzottuk magunkhoz. A többi ember, esemény katalizátorként, hírvivőként munkálkodott e folyamatban; a felelősség kizárólag a miénk megéléseinkért.

Lehetett gyötrelmes a gyermekkor számunkra: tévedhettek, hibázhattak velünk szemben szüleink, gyerektársaink, tanáraink - az Igazság mégiscsak az, hogy e reakciókat lelkünk követelte meg magának, tanulási lehetőségként. A kérdés nem az, hogy MI TÖRTÉNT?, hanem a HOGYAN ÉLTÉL A HELYZET HOZTA FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉGGEL? Továbbpasszoltad, mint egy megfakult focilabdát, vagy szembenéztél vele, és végül belőtted a gólt: azaz hajlandó voltál tanulni és változni általa... Főnixmadárként kiemelkedni és újjászületni egy régóta hordozott, téves mintából - ez az igazi győzelem.

Nincs szerencsétlenség. Nincs pech-sorozat. Nincs áldozatszerep.
Karma van: amit korábban elkövettél, az bumerángként tér vissza hozzád, mindaddig, míg nem tanulod meg a leckét. Mondhatod, hogy gyermekként ártatlan voltál, mégis fájdalom ért - ám ez nincs így: előző életeid elkövetései ugyanúgy visszapattannak rád, előbb vagy utóbb.

Változni kell. Ez a Törvény, ez a Boldogság Kulcsa.
A Hős az, aki élete jelzéseire figyelve tudatosan halad az Útján, szüntelen alakulásban és fejlődésben. Nem az számít, hogy ki voltál, mit cselekedtél egykor, hanem, hogy kész vagy-e tanulni tévedéseidből, átalakítod-e magadban azok tanulságait belső tapasztalattá...

~ Cs. Szabó Virág ~
 

2014. május 11., vasárnap

Egy gyökérből...

"Szép ez az őszben sárguló nyár. Olyan akár a nagy szerelem, ami már elmúlt de még visszajár fájni. Tudod, hogy már ballonkabátot kellene húzni de a nap sugarai még olyan erősek, hogy lefejtik a hátadról a meleg ruhát és tavaszi lengébe öltöztetnek. Nem hiszed, hogy ez október, nem hiszed, hogy a nap úgy érint, mint nyárelőn, mert az októberek nem ilyenek és talán már hinni sem tudsz. Így vagyunk mindennel. A megszokottat azt elfogadjuk de mást, még ha jó és kivételes is, nem vállaljuk fel. Élvezni merjük, mert az látszólag nem jár felelősséggel de felvállalni nem. Ahhoz több kell. Hit magunkban, az életünkben. Hit abban, hogy bennem a szeretet olyan erős, hogy nemcsak magamat tudom vele megtartani, hanem minden mást is, amivel és akivel kapcsolatba kerülök. Ha ez nincs így, akkor visszamegyünk a rosszba is, mert az az érzés már ismerős és becsapjuk magunkat valami hamis biztonsággal. Persze nem mindenki, mert aki már ráébredt arra, hogy a szeretet a legnagyobb felelősség, az a viselkedésével sem ígér. Mert tudja, hogy ígérni nemcsak szavakkal lehet de könnyekkel, érintéssel is. Amikor belenézel valakinek a szemébe, látod, hogy az az ember, hol tart, mennyire valósult meg korábbi önmagához képest. Láthatod, hogy mennyi szorongás, félelem van még a lelkében, csak ne félj belenézni a szemébe, legyen az, akár a saját szemed is. Ígéret és remény. Mindkettő egy gyökérből nő. Nincs nagyobb felelősség annál, minthogy tudod, hogy az, amit és akit fel tudsz vállalni a családod, a barátaid és az egész világ előtt, azt valóban szereted, méltónak tartod magadat benne. Minden más érzés csak vonzalom és vágyakozás de nem szeretet. A valódi szeretetet, amit valami vagy valaki iránt érzel, úgy vállalod fel, hogy nem kérsz magadtól sem időt a gondolkodásra. Egyértelmű a döntés, még akkor is, ha meglep, akár egy váratlan szerelem vagy egy októberi nyár..."
~ Montorffy Letti ~


2014. május 5., hétfő

Outlaws Of Love

Oh, nowhere left to go
Are we getting closer? Closer?
No, all we know is "No"
Nights are getting colder, colder

Hey, tears all fall the same
We all feel the rain
We can't change...

Everywhere we go we're looking for the sun
Nowhere to grow old, we're always on the run
They say we'll rot in Hell, but I don't think we will
They've branded us enough, "Outlaws of Love".

Scars make us who we are
Hearts and homes are broken, broken
Far, we could go so far
With our minds wide open, open

Hey, tears all fall the same
We all feel the rain
We can't change...

Everywhere we go we're looking for the sun
Nowhere to grow old, we're always on the run
They say we'll rot in Hell, but I don't think we will
They've branded us enough, "Outlaws of Love".

Yeah yeeeahh mmmmmm
Ooooooooooooo...

Everywhere we go we're looking for the sun
Nowhere to grow old, we're always on the run
They say we'll rot in Hell, but I don't think we will
They've branded us enough, "Outlaws of Love".

Outlaws of Love
Outlaws of Love
Outlaws of Love
Outlaws of Love 


Pofonok...

Sok pofont kaptam már az Élettől, bántást onnan, ahonnan soha nem vártam volna, szeretet és törődést attól, akitől még csak remélni sem mertem, de ma már tudom jól, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy megesett. Mert bár pokolian fájtak azok a pofonok és minden egyes bántás, mint egy hegyes tőr, a lelkemig hatolt, mégis megérte, mert megtanított arra, hogy ne legyenek elvárásaim senkivel szemben. Ahol elvárás van, ott csak csalódás érhet. Semmi más. Arra meg kinek van szüksége?

~ Csillagfényke ~

2014. május 2., péntek

Az élet értelme...

Az elmúlt hetek során új szakaszához ért az Életem, ugyanis megindult egy erőteljes befelé figyelés, amelynek eredményeként eléggé eltávolodtam mindenkitől. Néha úgy érzem, hogy fényévekre van tőlem mindenki, pontosabban én vagyok fényévekre tőlük. Ez persze egyáltalán nem rossz dolog, nem érzek emiatt semmiféle megbántódottságot, csupán elfogadom, hogy az Életem ezen szakaszában most kicsit 'egyedül' kell lennem... Önmagammal. Ha a munkám miatt nem lennék nethez kötve, akkor biztos, hogy pár hétig a közösségi oldalakat is mellőzném és csak olvasnék, pihennék és figyelnék befelé. Erre sajnos jelen pillanatban nincs lehetőségem, de ettől függetlenül is találok alkalmat arra, hogy elmélyülhessek a gondolataimban.

Az elmúlt időszakban sok mindent megértettem, sok mindenre lett rálátásom és egyre inkább érzem, hogy az az Út, amelyre egykoron ráléptem, bizony jó helyre vezet. Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül, hogy mindennek oka van. Vannak bizonyos dolgok az Életemben, amelyekről egyszerűen érzem, hogy úgy és ott vannak jól, ahogy és ahol vannak.

Volt olyan szakasza az Életemnek, amikor nem tudtam, hová is tartok, ám egy ideje már határozott elképzeléseim vannak arról, mit is akarok. Vannak céljaim, álmaim, amiért minden egyes reggel érdemes felkelnem, amelyek visznek előre, és amelyek a legkilátástalanabb helyzetben is képesek erőt adni a folytatáshoz. Jó tudni, hogy van miért harcolnom és még jobb érezni azt, ahogyan a Sors hozzásegít az álmaim eléréséhez. Hogy mindig küld egy lehetőséget, vagy egy barátot, aki egyetlen telefonhívásával, vagy pár soros üzenetével képes új lendületet adni.

Néha úgy érzem, túlságosan is kilógok a sorból, aztán mindig rájövök, hogy nem bennem van a hiba, hanem azokban az emberekben, akik az egész életüket leélik egy kalitkában... pedig az ajtaja nincs is bezárva. A társadalom, a mások által támasztott elvárások persze megpróbáltak engem is kalitkába zárni, de csak kitörtem onnan... egyszerűen nem bírom a bezártságot, a korlátokat... Én csak szárnyalni szeretek, egyre magasabb régiókat meghódítani, érezni, ahogy a szél simogatja a szárnyaimat. Hiszem, hogy nem azért kaptam szárnyakat, hogy a Földön járjak, hanem hogy meghódítsam a kék eget. Folyton csak feszegetem a határaimat, keresem az újabb kihívásokat, de már régóta nem másokkal versengem... Csak és kizárólag önmagam legyőzése a cél... hogy leromboljam azokat a tévhiteket, hogy vannak korlátaim.. hogy bebizonyítsam, bármire képes vagyok... és hogy mindent, amit valaha is megálmodtam, meg is tudom valósítani.



Nem egyszerű így élni, de egy idő után hozzászoksz ahhoz, hogy ne halld meg azok károgását, akik irigységből megpróbálnak visszahúzni. Nem baj, ha irigyek, ez azt jelenti, hogy valamit nagyon jól csinálsz. Ahogy öregszem, egyre kevésbé érdekel, hogy ki mit gondol rólam. Hiszen ez az én Életem, nem az övék...

Ehhez persze arra is szükség van, hogy elengedd a múlt fájó terheit és hogy mindig próbálj meg a jelenben maradni. Az emberek többsége vagy a múlton mereng, vagy a jövőről ábrándozik, csak épp azt felejtik el, hogy jövőjüket csak a jelen tettei formálják. Egyébként is teljesen felesleges a jövőt tervezgetni, mert az Élet mindig, mondom MINDIG keresztülhúzza a számításainkat. Badarság lenne azt gondolni, hogy ami most van, az lesz 1-2 év múlva, vagy akár 10-20 év múlva is. Az Élet folyamatos változás... épp úgy változik, ahogyan mi is változunk. Mondhatnám úgy is, hogy az egyetlen állandó dolog az Életben maga a Változás! Akár tudomást veszünk róla, akár nem. Ezért hát nincs más dolgunk, mint menni és mindent megtapasztalni, átélni.

Tegnap volt alkalmam beszélgetni egy kicsit Öcsémmel. Épp Franciaországban volt, várta, hogy este útnak indulhasson (kamionozik) Spanyolországba. Habár csak 3,5 év korkülönbség van közöttünk, gyerekkorunkban mégis nagyon 'távol' voltunk egymástól. Most, hogy mindketten megindultunk a spirituális fejlődés útján, egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz. Ha van rá lehetőségünk, akkor sokat beszélgetünk az Élet dolgairól és bevallom őszintén, egyre többször lep meg egy-egy kijelentésével. Tegnap is volt egy pillanat, amikor konkrétan leesett az állam, hogy milyen jól is látja a dolgokat. Idézem: 

"Az ember keresi az élet értelmét, és mikor felér egy magasabb pontra, ahonnan jobban belátja a dolgokat rájön, hogy nincs is értelme semminek. Nem értelmet kell adni a dolgoknak, hanem átélni, megtapasztalni más és más nézőpontból..."

Hatalmas igazság ez, amelyet egy 27 éves fiatalember mondott ki, aki történetesen az Öcsém és akit hihetetlenül szeretek és becsülök! És akivel jövő évben, közösen végigjárjuk az El Camino-t, ugyanis tegnap kiderült, hogy nem csak én gondolkodom rajta egy ideje, hanem Ő is. Amikor ez kiderült, egyszerre kérdeztük megy egymástól: "Megyünk együtt? :)" Hát persze, hogy megyünk!