2015. december 31., csütörtök

2015. december 22., kedd

A szeretet elveszíthetetlen...

"Az ember, ha már nem tud szeretni: menjen tovább!
Semmiért sem kár, csakis a szeretetért.
Az pedig - ha valóban volt - elveszíthetetlen."
 
~ Müller Péter: Lomb és gyökér ~

2015. november 13., péntek

Váci Mihály: Két Szárny


Még alig emelkedő gondolatnak
vagyunk mi egy-egy szárnya.
Lehullna ez az égreszálló madár,
ha a két szárny elválna.

Két szárny vagyunk, de fenn a fellegekben
nem szállhatunk, csak mind a ketten
szívverésnyire pontos
együtemben.

Szállj hát velem
egy rezdülésű szárnycsapással.
Hullongó tollak voltunk egyedül,
- szárnyak lettünk egymással.

2015. november 7., szombat

Igazi férfi-igazi nő


Kivételesen csodálatos olyasvalakivel kapcsolódni, aki ugyanazoknak a daloknak a szövegét ismeri, amelyekét te is. Egy olyan emberre gondolok, aki ott járt velem az úton, amikor az sima volt, és akkor is, amikor göröngyös; amikor jó volt engem ismerni, és amikor jobb volt elhallgattatni; amikor úgy nevettem, mint egy bolond, és amikor úgy zokogtam, mint egy gyerek.
Ő az, aki látott engem.

Az évekig tartó kapcsolatoknak szerintem ez a legnagyobb értéke. Van valaki, aki tanúja az életednek. Nem egy légüres térben tapasztalod meg magad; van valaki más is, aki ismeri a történetedet. Épp olyan izgatott volt, mint te, amikor valami csodálatos történt veled, és soha nem szólt, hogy: „én megmondtam”, amikor olyasmit tettél, amit később megbántál. Bizalmat szavazott neked életed egy hosszabb szakaszában. Látta, hogyan változtatnak meg a kudarcaid ugyanúgy, ahogy a győzelmeid.

A hosszú távú kapcsolatok titka az, ha megengedjük a másiknak, hogy más legyen, mint amilyen tegnap volt. Szerintem a válások egyik legfőbb oka az, hogy a párok nem mindig teremtik meg önmaguk számára az érzelmi teret ahhoz, hogy az állandó és folyamatos változás megtörténhessen. Amikor az emberek azt mondják: „eltávolodtunk egymástól”, ez gyakran annak a jele, hogy amikor házasságra léptek, érzelmi megállapodásuk nem tartalmazta az alábbi záradékot: „hagyom, hogy fejlődj. Te is hagysz engem fejlődni. Tanulunk egymástól, és együtt változunk”.

Életünk közepén le kell vedlenünk régi bőrünket, hogy újat növeszthessünk. A lélek éhezik a lehetőségre, hogy kiterjeszthesse önmagát. A párok tragédiája az, ha nem tudnak eleget ahhoz, hogy tiszteletben tartsák ezt a szükségletet, és nem ismerik fel, hogy a kapcsolat megújulásának a lehetőségét is magában hordozza.

~ Marianne Williamson: A csodák kora ~

2015. október 22., csütörtök

Árnyék mögött fény ragyog...

"Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb. S amire nézek, az vagyok."
 
~ Gyökössy Endre ~

2015. augusztus 27., csütörtök

Különleges lelkek...

"Láttam az idő és az űr kezdetét, amikor a Lélek "tízezer dologgá" vált: a csillagképeket, a bolygókat, a hegyeket, a tengereket, és a világra jött nagy és kis teremtményeket.
De emberek nem voltak. A történelem előtt, a varázslat idején, amikor az Elme hagyta, legendák születtek. Állatok fejlődtek ki a földön mindenből, ami megelőzte őket. De a bolygón nem létezett emberi lélek.
Láttam az ősi univerzum képét, ahol az űr kanyarulataiban angyali lelkek játszottak a szabadság és boldogság birodalmában. Ez az emlék, benne a psziché legősibb feljegyzéseivel, lett az archetípusa a helynek, amelyet mennynek nevezünk.
Az ott élő lelkek egy áradata lejött a földre, mert kíváncsiak voltak a földi birodalomra - az állati alakokra, a teremtő szexuális energiára -, arra, hogy milyen lehet testben élni.
Elnyomták a földön kóborló primitív állati teremtményeket; beléjük bújtak, az ő szemükkel láttak, az ő bőrükkel éreztek, és megtapasztalták az anyag birodalmát, a földi életet.
Láttam őket, éreztem őket, ahogy készen álltak rá, hogy elhagyják állati vendéglátójukat, és visszatérjenek a Forrásukhoz. De ezek a lelkek rosszul ítélték meg az anyagi világ mágneses vonzását; csapdába estek, azonosultak az állati tudatossággal. Így kezdődött a nagy kaland ezen a bolygón.
Ezek a lélekenergiák, és emberszerű magasabb tudatosságuk az állatokban bevésődött a DNS-szerkezetbe, ami azonnali radikális evolúciós ugrásokat okozott. Látomásomban magában a genetikus spirálokban követhettem mindezt.
A teremtmények következő generációja nyújtott alapot a görög mítoszokhoz - kentaurokhoz, szirénekhez, szatírokhoz és nimfákhoz. A félig állati, félig emberi lények a legenda forrásai lettek, az olimposzi istenek együtt éltek az állatokkal és az emberekkel.
Az első szakaszban érkezők elfelejtették, hogy ők Szellemek, nem húsból valók; azonosultak a vendéglátójukkal. Ezért misszionárius lelkek hulláma jött értünk, hogy megszabadítsák őket, kihúzzák a vonzásból. De ők is csapdába estek.
Tovaröppent az idő, évszázadok múltak. Egy második felmentő sereget küldtek, ez alkalommal erősebb lelkek tettek kísérletet - de közülük is csak kevesen menekültek meg. Ők is maradtak, csapdába ejtette őket saját hatalomvágyuk. Belőlük lettek a királyok, a királynők, a fáraók és a vezetők - a föld uralkodói. Némelyük olyan volt, mint Arthur király, mások, mint Attila.
Egy harmadik és utolsó menekítő csapatot küldtek. Különleges lelkek voltak, mind közül a legbátrabbak - a békés harcos lelkek -, akik tudták, hogy nem térhetnek vissza. Tudták, az a küldetésük, hogy halandó testben éljenek egy örökkévalóságon át - szenvedjenek, elveszítsék szeretteiket, halandó fájdalommal és félelemmel telve, míg minden lélek meg nem szabadul.
Önkéntes küldetés volt ez. Azért jöttek, hogy emlékeztessék a többieket, kik is ők valójában. Voltak közöttük ácsok, diákok, orvosok, művészek, tornászok, zenészek és naplopók; zsenik és őrültek, bűnözők és szentek. A legtöbben mára elfeledték küldetésüket, de egy parázs továbbra is ég a szívükben, és él bennük az elmék; az emberiséget szolgálják, az a dolguk, hogy felébresszenek másokat is.
Ezek a megmentők nem jobb lelkek a többinél, hacsak a szeretet azzá nem teszi őket. Elveszhetnek vagy előkerülhetnek. De most már ébredeznek. Százezrek a bolygón - egyetlen spirituális családdá válnak.
------------------------------
Egyszerre visszazökkentem normál tudatállapotomba. Elkaptam tekintetem a tűzről, és a mellettem ülő Chia Mamára néztem.
Ő továbbra is a lángokba meredve beszélt hozzám:
- A lelkem egyike az utolsó mentőcsapat tagjainak. Szókratészé is, miként a tiéd is. Ugyanúgy, mint azoké a százezreké, akik érzik a hívást, hogy szolgáljanak. Gondolj bele. Több százezren vagyunk, és egyre többen leszünk. A gyermekeink ráébrednek, hogy kicsodák, és mi itt a dolguk. Mindnyájunkban közös az a szinte egész életünkön át tartó érzés, hogy valahogy mások vagyunk, különcök, idegenek egy idegen földön, ahová sohasem illünk igazán. Olykor vágyunk arra, hogy "haza menjünk", de nem tudjuk pontosan, hogy hová. Gyakran adakozó, de inkább bizonytalan a természetünk. Tehát nem azért vagyunk itt, hogy beilleszkedjünk, mint ahogy az talán szeretnénk. Azért jöttünk, hogy tanítsunk, irányítsunk, gyógyítsunk, hogy mások maradjunk, ha másként nem, hát a példánkkal. A legtöbb emberi lélek iskolája a Föld, de a mi lelkünk nem teljesen ezé a Földé. Máshol tanultunk. Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen tudunk, anélkül, hogy tudnánk, honnan tudjuk - dolgok, melyeket felismerünk, mintha ez egy emlékeztető tanfolyam lenne. És egyértelműen azért vagyunk itt, hogy szolgáljunk. A te kutatásod, Dan, arra irányul, miként tudsz változtatni. Először magadra ébredsz, majd megtalálod a helyes eszközt, a legjobb módját, mint nyúlhatsz ki mások felé a legtermészetesebben, a leghatékonyabban. Így van ezzel minden békés harcos, aki részt vesz ebben a küldetésben. Egyikünk talán fodrásszá lesz, a másik tanárrá, a harmadik tőzsdéssé vagy állatkozmetikussá, esetleg ügyvéddé. Egyikünk híres lesz, a másik névtelen marad. Mind szerepet játszunk."

~ Dan Millman - A békés harcos szent utazása ~

2015. július 5., vasárnap

A világdráma titka...

"Ha lent vagy a sötét, negatív pólusban, s jól figyelsz, észreveszed, hogy ott, ahol a legsötétebb, halványan izzik egy fényes, fehér pontocska. Egy szikrányi, pozitív kis fényembrió. Ez akar megszületni, és meg is születik, egyre jobban terjed, egyre szélesedik, s amikor már minden fényben úszik s izzik, mint a napkorong: észreveszed, hogy a legvakítóbb fényözön közepén ott koromlik egy kis, sötét napfoltocska, egy negatív pont, amely most lassan tágulni kezd, s elnyeli magában a fényt. Egyetlen kicsiny fényatom kivételével, amely újra kibontja önmagát.
És ez így megy örökké.
Vagyis a Lélek kétpólusú ugyan, de mindkét pólusban benne szunnyad a másik ellentéte is.
Ezért tudnak egymásba átváltozni.
Mert amikor az Egy megszülte a Kettőt, akkor a kettőt is kettőssé tette.
Ez a világdráma titka.
Nincs olyan tisztaság, amely ne tudna a vétekről.
És nincs olyan vétek, amely ne sóvárogna a tisztaságra.
Mert egyik a másikban benne van.
Az angyal tudja az ördög titkait.
És sajnos az ördög is tudja, hogy az angyal szívében hol rejtőzik az a sötét pont, ahol megkísérthető.
Jézus legnagyobb küzdelme minden bizonnyal nem a Golgotán volt, hanem amikor a pusztában megkísértette a Sátán.
Mert a Sátán, az abszolút negativitás elve sohasem kívülről érkezik, egy másik bolygóról, vagy egy másik dimenzióból, mint valami Ufo - hanem lelkünk sötét oldala, amelyet a fény keresztjével át kell húzni, és meg kell váltani.
És azt a feladatot, amelyre nekünk, egyszerű embereknek reinkarnációk végtelen sora, bukások és küzdelmek rengeteg lehetősége van adva, Jézusnak, Isten egyszülött fiának negyven nap alatt kellett elvégeznie."

~ Müller Péter: Kígyó és kereszt ~

2015. június 25., csütörtök

Búcsú...


"A búcsú szóljon mindig örökre, hogy a várakozás ne fossza meg semmitől az életed, de ma már tudod, ha valakit elengedsz, azzal lehet, hogy nem elveszíted, hanem esélyt adsz arra, hogy egyszer visszajöjjön úgy, hogy már készen áll. Ha hozzád tartozik, megtörténik..."

2015. május 30., szombat

Az Igazi Szerelem...

"Az igazi szerelmet csak a nagyon kiválasztottak ismerik, mert más a szerelem – és más az IGAZI szerelem. Bár azt hiszem, mindegyik hétköznapi, kisbetűs szerelemben van egy picike IGAZI is. Egy villanás. Egy érintés. Egy suhanó pillanat. Csak annyi, mint amikor egy kicsit megszédül az ember, s utána elfelejti az egészet.

Az élmény föllobban és elhalványul, mint az elégett gyufaszál tüze. Picit fáj utána az ujjunk, ha megperzseli a tűz, de aztán az is elmúlik. És leélünk egy életet, IGAZI nélkül. De azért sejtjük, mi az. Homályosan, tudattalanul, mint anyánk testének tejszagára. És néha eltűnődünk, melyik szó a nagyobb misztérium: az ÉN, vagy a TE?

Egy materialista érzületű ember egész jól megvan Isten nélkül. De szerelem nélkül már nehezen. Próbál nevetve emlékezni rá, fölényesen és okosan, elmondja, hogy milyen őrült volt… és mégis… ha még nem fagyott meg teljesen, irigyli néha az őrülteket. Találkoztam persze ilyen jégemberekkel. Néha nagyon eszesek. Csak nem tudnak semmit."

~ Müller Péter ~

2015. május 25., hétfő

Mert nincs rá szó...

"S ha könnyeket látsz szememben, melyek végigfolynak arcomon, miközben szám szótlan marad, tudd: épp elmondom mennyire szeretlek... Mert nincs rá szó... Egyszerűen túlcsordul..."


2015. május 24., vasárnap

Aki igazán Téged akar...

"Aki igazán Téged akar, testestül, lelkestül, mindenestül, hibáiddal és hiányosságaiddal együtt, az várni fog rád. Várni, akár éveket. Kitartó lesz és nem az érdeket nézi. Aki téged akar majd és egy életre, annak az embernek nem számít a tér, az idő, a hely. Nem fog neki számítani, hogy csak öt percet kaphat, Ő annak is örülni fog, még akkor is ha órákat kell érte utazni, még akkor is, ha tudja, hogy meg sem csókolhat. Igen. Ezt nevezik kitartásnak és őszinte szerelemnek. Viszont, aki azt mondja neked, hogy "nem éri meg..", "túl messze vagy" ..attól az embertől ne várj túl sokat, mert nem Téged akar, csak maximum a testedet. Persze ez nem feltétlen rossz.. ha ugyanazt a semmit érezitek egymás iránt. Tehát attól függ mi az amire vágyunk mi emberek. De az Élet ilyen- nem vagyunk egyformák- szerencsére."

~ Vándor Lélek foszlányok ~

2015. március 29., vasárnap

Bármerre szállsz is, örökké megtaláljuk egymást...

"Ha olvasóimmal beszélgetek, van egy titkos mércém. Van, aki megérti a Halhatatlan szerelem utolsó fejezetének igazságát – van, aki nem. Akinek a szeretet birtoklást jelent, nem érti. Aki már megsejtette, mi az Igazi Szeretet – megérti. Akit az élet, s talán sok-sok élet tapasztalata, megtanított valóban szeretni, azt tudja, hogy elengedni nem kell senkit, akkor sem, ha elhagyott, akkor sem, ha meghalt, mert az igazi szeretetben nincs ragaszkodás.

A markomat kinyithatom – repülj! – de ha szeretlek, bármerre szállsz is, örökké megtaláljuk egymást – mert a SZERETET: ÖRÖK. Csak az a szeretet múlik el, ami nem valódi! De nem is kár érte! Fáj – de nem kár érte. Akit szeretünk, bármilyen messze is került tőlünk, bármilyen világba – mindig megtaláljuk. Az elméleti fizika tudománya szerint az iker-fotonok hiába repülnek a két ellentétes végtelen felé – mindig együtt vannak. Érzik, tudják egymást, mert egyek. Úgy hívják ezt: szuperlumináris összekötöttség. Mi pedig úgy, hogy szeretet."

~ Müller Péter ~

2015. március 28., szombat

Lelkek találkozása...

"Amikor az emberek kapcsolatba kerülnek egymással, akkor a lelkük is találkozik. Az emberek kapcsolata idővel véget ér, a lelkük azonban nem ismeri az időt, és továbbra is kapcsolatban áll a másik lélekkel. A lelkek láthatatlan hálózata egyfajta csatorna, amely összeköti a rendszeredet a másik ember rendszerével. Ezek a lelki kapcsolatok egy folyamatos változásban lévő hálózatot alkotnak, amelynek te is állandóan jelenlévő része vagy."


2015. február 9., hétfő

Amikor a szerelem kevés...

"Amikor kislány voltam, nem értettem, hogy a filmekben, miért nem maradnak együtt azok, akik szeretik egymást. Miért hagyják, hogy az élet messzire sodorja őket? A szerelem mégsem győz le mindent?
Aztán felnőttem és rájöttem, hogy a szerelem egy életre összeköthet két embert, de egyáltalán nem biztos, hogy azt az életet együtt is töltik el. Megtanultam, hogy önmagában a szerelem szikrája csak szalmaláng, ha két olyan ember kezében van, akik nem készültek fel rá...
A filmekben a főhősök nem a szerelem érzésért küzdenek, az már az övék, azért küzdenek, hogy képesek legyenek megélni azt a mindennapokban is, hogy felnőjenek hozzá, hogy érdemessé válhassanak rá. Sokszor csak azért hagyják el egymást, mert félnek, ha maradnának, a szerelem egyszer elmúlna. Ezért inkább magukkal viszik, egymás után örökké vágyakozva őrzik, mert soha nem akarják elveszíteni, mert képtelenek lennének azzal a tudattal élni, hogy ez a szerelem önnön hibájukból véget ért…"

~ Manna OWell