2015. augusztus 27., csütörtök

Különleges lelkek...

"Láttam az idő és az űr kezdetét, amikor a Lélek "tízezer dologgá" vált: a csillagképeket, a bolygókat, a hegyeket, a tengereket, és a világra jött nagy és kis teremtményeket.
De emberek nem voltak. A történelem előtt, a varázslat idején, amikor az Elme hagyta, legendák születtek. Állatok fejlődtek ki a földön mindenből, ami megelőzte őket. De a bolygón nem létezett emberi lélek.
Láttam az ősi univerzum képét, ahol az űr kanyarulataiban angyali lelkek játszottak a szabadság és boldogság birodalmában. Ez az emlék, benne a psziché legősibb feljegyzéseivel, lett az archetípusa a helynek, amelyet mennynek nevezünk.
Az ott élő lelkek egy áradata lejött a földre, mert kíváncsiak voltak a földi birodalomra - az állati alakokra, a teremtő szexuális energiára -, arra, hogy milyen lehet testben élni.
Elnyomták a földön kóborló primitív állati teremtményeket; beléjük bújtak, az ő szemükkel láttak, az ő bőrükkel éreztek, és megtapasztalták az anyag birodalmát, a földi életet.
Láttam őket, éreztem őket, ahogy készen álltak rá, hogy elhagyják állati vendéglátójukat, és visszatérjenek a Forrásukhoz. De ezek a lelkek rosszul ítélték meg az anyagi világ mágneses vonzását; csapdába estek, azonosultak az állati tudatossággal. Így kezdődött a nagy kaland ezen a bolygón.
Ezek a lélekenergiák, és emberszerű magasabb tudatosságuk az állatokban bevésődött a DNS-szerkezetbe, ami azonnali radikális evolúciós ugrásokat okozott. Látomásomban magában a genetikus spirálokban követhettem mindezt.
A teremtmények következő generációja nyújtott alapot a görög mítoszokhoz - kentaurokhoz, szirénekhez, szatírokhoz és nimfákhoz. A félig állati, félig emberi lények a legenda forrásai lettek, az olimposzi istenek együtt éltek az állatokkal és az emberekkel.
Az első szakaszban érkezők elfelejtették, hogy ők Szellemek, nem húsból valók; azonosultak a vendéglátójukkal. Ezért misszionárius lelkek hulláma jött értünk, hogy megszabadítsák őket, kihúzzák a vonzásból. De ők is csapdába estek.
Tovaröppent az idő, évszázadok múltak. Egy második felmentő sereget küldtek, ez alkalommal erősebb lelkek tettek kísérletet - de közülük is csak kevesen menekültek meg. Ők is maradtak, csapdába ejtette őket saját hatalomvágyuk. Belőlük lettek a királyok, a királynők, a fáraók és a vezetők - a föld uralkodói. Némelyük olyan volt, mint Arthur király, mások, mint Attila.
Egy harmadik és utolsó menekítő csapatot küldtek. Különleges lelkek voltak, mind közül a legbátrabbak - a békés harcos lelkek -, akik tudták, hogy nem térhetnek vissza. Tudták, az a küldetésük, hogy halandó testben éljenek egy örökkévalóságon át - szenvedjenek, elveszítsék szeretteiket, halandó fájdalommal és félelemmel telve, míg minden lélek meg nem szabadul.
Önkéntes küldetés volt ez. Azért jöttek, hogy emlékeztessék a többieket, kik is ők valójában. Voltak közöttük ácsok, diákok, orvosok, művészek, tornászok, zenészek és naplopók; zsenik és őrültek, bűnözők és szentek. A legtöbben mára elfeledték küldetésüket, de egy parázs továbbra is ég a szívükben, és él bennük az elmék; az emberiséget szolgálják, az a dolguk, hogy felébresszenek másokat is.
Ezek a megmentők nem jobb lelkek a többinél, hacsak a szeretet azzá nem teszi őket. Elveszhetnek vagy előkerülhetnek. De most már ébredeznek. Százezrek a bolygón - egyetlen spirituális családdá válnak.
------------------------------
Egyszerre visszazökkentem normál tudatállapotomba. Elkaptam tekintetem a tűzről, és a mellettem ülő Chia Mamára néztem.
Ő továbbra is a lángokba meredve beszélt hozzám:
- A lelkem egyike az utolsó mentőcsapat tagjainak. Szókratészé is, miként a tiéd is. Ugyanúgy, mint azoké a százezreké, akik érzik a hívást, hogy szolgáljanak. Gondolj bele. Több százezren vagyunk, és egyre többen leszünk. A gyermekeink ráébrednek, hogy kicsodák, és mi itt a dolguk. Mindnyájunkban közös az a szinte egész életünkön át tartó érzés, hogy valahogy mások vagyunk, különcök, idegenek egy idegen földön, ahová sohasem illünk igazán. Olykor vágyunk arra, hogy "haza menjünk", de nem tudjuk pontosan, hogy hová. Gyakran adakozó, de inkább bizonytalan a természetünk. Tehát nem azért vagyunk itt, hogy beilleszkedjünk, mint ahogy az talán szeretnénk. Azért jöttünk, hogy tanítsunk, irányítsunk, gyógyítsunk, hogy mások maradjunk, ha másként nem, hát a példánkkal. A legtöbb emberi lélek iskolája a Föld, de a mi lelkünk nem teljesen ezé a Földé. Máshol tanultunk. Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen tudunk, anélkül, hogy tudnánk, honnan tudjuk - dolgok, melyeket felismerünk, mintha ez egy emlékeztető tanfolyam lenne. És egyértelműen azért vagyunk itt, hogy szolgáljunk. A te kutatásod, Dan, arra irányul, miként tudsz változtatni. Először magadra ébredsz, majd megtalálod a helyes eszközt, a legjobb módját, mint nyúlhatsz ki mások felé a legtermészetesebben, a leghatékonyabban. Így van ezzel minden békés harcos, aki részt vesz ebben a küldetésben. Egyikünk talán fodrásszá lesz, a másik tanárrá, a harmadik tőzsdéssé vagy állatkozmetikussá, esetleg ügyvéddé. Egyikünk híres lesz, a másik névtelen marad. Mind szerepet játszunk."

~ Dan Millman - A békés harcos szent utazása ~