2016. január 25., hétfő

Várlak...

"Hiába is igyekszem, nem tudlak "nem érezni" Téged. Lelkünk összekapcsolódott már régen. Ha fejlődsz, s ezáltal emelkedsz, én is magasba szállok, viszont fájdalmaid engem is elszomorítanak.
Érzem a szenvedésed, önkéntelenül tudom, mikor magad elől menekülsz. Tisztában vagyok azzal, ha remény tüze ég szívedben, hiszen akkor az enyém is lángra kap. De csillapodik, amikor újra visszahúzódsz csigaházadba. Érzem minden rezdülésed akkor is, ha a fizikai világban semmit nem tudunk egymásról. Lelkünk külön életet él.
Vajon melyik az illúzió? Az, amit fizikai szemmel látunk, vagy amit érzünk. Egy álom, egy látomás néha sokkal valóságosabb, mint a hétköznapok. Az érzések odabent élnek. És nem az határozza meg egy ember életét, amit lát, hanem az, amit megél.
Tudom, bennem van a bizonyosság, hogy az érzéseim az enyémek. Nem csaphatnak be. Érzem, hogy minden vágyam, minden álmom hamarosan testet ölt a fizikai világban. Amint felkészültem a befogadására. Várlak..."

~ Mohácsi Viktória ~

2016. január 10., vasárnap

A szerelmet a földön túlról hozza magával az ember...

A szerelmet a földön túlról hozza magával az ember, ezért nevezik szentnek ezt az érzelmet. Bizony a földön csodaszámba megy, ha valaki biztosan rátalál a párjára. Az igazira, akivel lelkében-testében ugyanegy. Ezért olyan kevés a boldog házasság.
Azt hittem, én írtam ezt a szöveget. De nem. Krúdy Gyula, a nagy álmodó, s a nagy titkok tudója. Még azt is hozzátette, hogy „az igazi szerelmet csak a nagyon kiválasztottak ismerik”.
Pontos mondatok ezek. És igazak.
Mert más a szerelem – és más az IGAZI szerelem. Bár azt hiszem, mindegyik hétköznapi, kisbetűs szerelemben van egy picike IGAZI is. Egy villanás. Egy érintés. Egy suhanó pillanat. Csak annyi, mint amikor egy kicsit megszédül az ember, s utána elfelejti az egészet.
Az élmény föllobban és elhalványul, mint az elégett gyufaszál tüze. Picit fáj utána az ujjunk, ha megperzseli a tűz, de aztán az is elmúlik. És leélünk egy életet, IGAZI nélkül. De azért sejtjük, mi az. Homályosan, tudattalanul, mint anyánk testének tejszagára. És néha eltűnődünk, melyik szó a nagyobb misztérium: az ÉN, vagy a TE?
Egy materialista érzületű ember egész jól megvan Isten nélkül. De szerelem nélkül már nehezen. Próbál nevetve emlékezni rá, fölényesen és okosan, elmondja, hogy milyen őrült volt… és mégis… ha még nem fagyott meg teljesen, irigyli néha az őrülteket. Találkoztam persze ilyen jégemberekkel. Néha nagyon eszesek. Csak nem tudnak semmit.

~ Müller Péter ~