2016. január 10., vasárnap

A szerelmet a földön túlról hozza magával az ember...

A szerelmet a földön túlról hozza magával az ember, ezért nevezik szentnek ezt az érzelmet. Bizony a földön csodaszámba megy, ha valaki biztosan rátalál a párjára. Az igazira, akivel lelkében-testében ugyanegy. Ezért olyan kevés a boldog házasság.
Azt hittem, én írtam ezt a szöveget. De nem. Krúdy Gyula, a nagy álmodó, s a nagy titkok tudója. Még azt is hozzátette, hogy „az igazi szerelmet csak a nagyon kiválasztottak ismerik”.
Pontos mondatok ezek. És igazak.
Mert más a szerelem – és más az IGAZI szerelem. Bár azt hiszem, mindegyik hétköznapi, kisbetűs szerelemben van egy picike IGAZI is. Egy villanás. Egy érintés. Egy suhanó pillanat. Csak annyi, mint amikor egy kicsit megszédül az ember, s utána elfelejti az egészet.
Az élmény föllobban és elhalványul, mint az elégett gyufaszál tüze. Picit fáj utána az ujjunk, ha megperzseli a tűz, de aztán az is elmúlik. És leélünk egy életet, IGAZI nélkül. De azért sejtjük, mi az. Homályosan, tudattalanul, mint anyánk testének tejszagára. És néha eltűnődünk, melyik szó a nagyobb misztérium: az ÉN, vagy a TE?
Egy materialista érzületű ember egész jól megvan Isten nélkül. De szerelem nélkül már nehezen. Próbál nevetve emlékezni rá, fölényesen és okosan, elmondja, hogy milyen őrült volt… és mégis… ha még nem fagyott meg teljesen, irigyli néha az őrülteket. Találkoztam persze ilyen jégemberekkel. Néha nagyon eszesek. Csak nem tudnak semmit.

~ Müller Péter ~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése